EVOLVER

Írta: Írisz

Őszintén visszatekintve az életemre, sőt csak az elmúlt időszakra, fel tudok idézni jó néhány olyan helyzetet, amikor zöldültem vagy sárgultam (milyen színű is?) az irigységtől. Nem szép dolog tudom, na, de ember vagyok.

Fogadni merek kedves olvasó, hogy Te sem vagy ezzel másképpen. Sokszor hallottam már barátoktól, ismerősöktől, hát én aztán nem vagyok irigy senkire!! Ha tényleg így van, és tudatalattidból fakadóan nem olyan cél hajt, ami nem a sajátod, akkor gratulálok, nagyon különleges ember vagy.

Az irigység nagyon is emberi dolog, csak igyekszünk ezt valahová elrejteni az elménk bugyraiba, mert nem éppen az erények közé tartozik. Szerintem van egy egészséges szintje, amit érdemes megvizsgálni, hogy az irigység érzései honnan fakadnak, mi szítja őket és mire ösztönöznek.

Folyamatosan fortyogni az irigységtől valóban nem egészséges dolog, és előbb utóbb olyanra bírhat, ami nem igazán építő senkinek, lehet még illegális is.

A tudattalan ember cselekedetei és gondolatai nagy részben irigységből fakadnak. Én most az irigységet így írom körbe, hogy érthetőbb legyen: “nézd neki mije van, nézd Ő mit csinál. Én is olyat akarok, én is azt akarom csinálni. De jó neki, nekem miért nem jó?” És itt van, ez az irigység, lebutítva, dióhéjban.

Most őszintén, kinek nem fut végig az agyán hasonló, akár napi szinten?

Hányszor fordulsz meg a városban és az embereket vizslatva elfog az elégedetlenség, amikor valami szépet látsz? “Én is akarok olyan kocsit, olyan cipőt, Ő szebb nálam, bár én is olyan szép lennék, bár nekem is lenne elég pénzem ahhoz hogy……”

“Biztos kurva, biztos csaló gazember, hanem hogy tehetné meg???”

Az elménk rögtön produkálja az irigység ellenszerét: a gőzölgő utálat vastag maszlagját, amely ellep és minket folyt meg a végén. De így próbálunk védekezni, így magyarázzuk meg irigységünk jogosságát, hogy azért annyira ne fájjon. Így hitegetjük magunkat.

Munkám során számtalan olyan sikeres emberrel találkozok, akik befutottak, a társadalom elitjéhez tartoznak. Kiderül róluk, hogy sikereik annak tudhatóak be, hogy valakire, egy ideálra irigyek voltak valaha és megkísérelték, hogy ők is olyanná váljanak. A végén összejött.

Ez önmagában nem rossz dolog- felnézni valakire, vágyni valamire, egy célt elképzelni és beteljesíteni, hát ebből vannak az álmok. Hajrá!

DE! Ha nem belőlünk fakad az a cél, az az álom, nem lényünk legmélyéből, és csak majmolunk valakit, versenybe lépünk, hogy mi is elég jók legyünk, hogy mi is megfeleljünk, az már nem AZ, ami igazán, hosszútávon kielégít és örömet hoz nekünk.

Ez egy csapda! Ugyan az a csapda, amibe nagyon sok sikeres ember beleesik, és az a csapda, amibe az átlag ember  is folyton szemben találja magát. A reklámipar maximális szinten kihasznál, mert minél inkább elégedetlen vagy saját magaddal és minél inkább olyan akarsz lenni, mint más, annál inkább el lehet neked adni bármit.

Érdemes tehát fel tenni a kérdést: tényleg ezt akarom? Ez az én utam vagy csak beállok a birkák közé, mert nem akarok valamiből kimaradni?

Egy egész életet fel lehet építeni valaki más álmaira és ideáljaira, de akkor hol vagy Te? Egyáltalán ki vagy Te és mi a Te utad?

Folyton összehasonlítani magunkat másokkal elégedetlenséget, utálatot és félelmeket szül.

Ennek eredménye az, hogy társadalmunk tele van egymást majmoló, seggnyaló, céltalan és összezavart klónokkal, akik ráadásul nem is veszik észre magukról, hogy azok. Ritka az igazán egyedi gondolkodású, saját erkölcsökkel rendelkező ember, akinek magatartása valódi önbizalmat sugall, aki tudja magáról, hogy kicsoda és merre tart.

A saját mércéd, Te magad légy, mert lehetetlen olyan lenni, mint más, és nincs semmi értelme. Azért vagy itt hogy saját értékeidet oszd meg velünk (a világgal). Ne kótyavetyéld el a képességeidet, adottságaidat ahhoz, hogy beálljál a sorba és valakinek a másodrangú másolata legyél.

Nem árnyék vagy, hanem egyén.

Kérlek, enged meg, hogy lássuk.